2010. november 22., hétfő

Az első waldorf baba

Jártál már úgy, hogy valamit kigondoltál, úgy érzed, minden követ megmozgattál, és mégsem sikerült megvalósítani?
Biztosan.

Így jártam én, amikor elhatároztam, hogy kreol bőrű kisfiaimnak veszek hasonló babát. (A miértről fog szólni a következő bejegyzésem.) Olyan egyszerűnek tűnt az ötlet, és mégis nagyon hamar megfeneklett. A játékboltokban elnézően ingatták a fejüket az eladók: fekete bőrű baba még csak-csak beszerezhető, de kreol, az nincs.
Következő lépésként fordultam az internet világához, de csak messzi-messzi földeken (értsd: külföldön) találtam hasonlót ahhoz, amit kerestem. Hasonlót, de nem pont olyat.

Ám, mint tudjuk, az anyai szív rettenthetetlen, és úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, a fiaimnak lesz babája. Ha magam varrom meg, akkor is.

Megvarrtam. És minden bosszankodást, fáradtságot elfelejtetett velem az a pillanat, amikor az én szélvész természetű kisfiam az elkészült babát boldogságtól csillogó szemekkel gyöngéden a kezébe vette, lefektette, gondosan betakarta, és jóéjt puszit nyomott az arcára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése