2011. december 31., szombat

Útravaló 2012-re



"Légy Te magad a változás,
amit látni kívánsz a világban!"


(Gandhi)

2011. december 6., kedd

A Mikulásról - őszintén (?)

Kezdő szülőként úgy döntöttem, én nem fogom a gyerekeimet Mikulással, Jézuskával, húsvéti ugrifülessel és egyéb zagyvaságokkal traktálni. Elvégre a gyerek is önálló személyiség, megérdemli, hogy komolyan vegyük, és ne hazudjunk neki. Ideértve a klasszikus meséket is békakirállyal, sárkánnyal, manókkal.
A dolog valahol ott siklott félre, hogy a tágabb környezet nem volt hajlandó tekintetbe venni elhatározásomat, és éreztem, ahogy elsodor az áradat. Megadtam magam.
Már nálunk is van Mikulás, van mesebeli sárkány, csodatévő jótündér.
És amikor a fiamat nézem, ahogy reggel izgatottan az ablakba kitett cipőcskéhez rohan, egyáltalán nem bánom, hogy elvesztettem a csatát a mesebeli lények ellen.

Egy kis ízelítő a téli dekorációból (üvegmatrica)

(Megjegyzés: Arra továbbra is ügyelek, hogy a meselények ne legyenek ijesztőek. Az olvasott és látott meséket is szelektálom, rémületre okot adó mesék nincsenek nálunk. És magam sem ijesztgetem a gyereket padláson lakó szörnyekkel, zsákos emberrel, gonosz fognyűvő manókkal. Nem próbálom már október elején azzal nevelni a gyereket, hogy ha rosszalkodik, nem hoz semmit a Mikulás. A gyerekek próbálnak jók lenni, még ha nem is mindig sikerül. Tartsuk tiszteletben érzéseiket.)

2011. december 4., vasárnap

Mikrofonos játék

Jót tesz az orra alatt motyogó és a hangoskodásra hajlamos gyereknek egyaránt.
Keressünk egy tárgyat, ami némi hasonlóságot mutat egy mikrofonnal, például egy fakanál vagy egy vécépapír-guriga tökéletesen megteszi. Válasszunk egy mondokát vagy éneket, amit a gyerek nagyon jól tud (fontos, hogy a játék közben ne a szövegre kelljen koncentrálnia, 5-6 év alatti gyerekek képtelenek egyszerre többfelé osztani a figyelmüket).
Amikor a szájához tartjuk a mikorfont, akkor hangosan kell mondania a mondókát, ha elvesszük onnan, akkor halkan.
Ennyi.
Néha már szégyellem magam, olyan együgyű játékokat írok ide, de aki kipróbálja a gyerekével otthon, meglátja, sikere lesz. (Persze minden gyerek más, az én srácaimnak ezek nagyon bejönnek.)

2011. december 2., péntek

Játékok, amiket szeretünk III.

Kicsi házunk egyszerűen nem alkalmas a jelenleginél több nagyméretű játék befogadására. Sajnos le kellett mondanom a hintalóról és a kis trambulinról is, nem tudnánk olyan helyre tenni, ahol biztonságosan tudják a srácok használni. (Nem tudom, másnál ez hogy megy, de az én fiaim igen kreatívak, ha a játékok alternatív felhasználási módjairól van szó. Nyilvánvaló, hogy a hintalón állni próbálnak, a trambulinról meg hol egyik löki le a másikat, hol a másik az egyiket. Mindez önmagában nem is zavarna, de mindenhol ott egy ágyvég, egy szekrénysarok, ahova beütik magukat.)
Száz szónak is egy a vége, egy ideje elkezdtem a kisméretű játékokra koncentrálni. Azokból is igyekszem jó minőségű és fejlesztő jellegű játékokat beszerezni. Például társasjátékokat. Ezek nagy "hátránya", hogy gyakran szülői együttjátszást igényelnek. Ami persze egy nagyon klassz dolog, igyekszem is így felfogni, és nem nyügként megélni, amikor tizedszer kérik egyhuzamba a "festékeset', a "malacosat", a "macisat", és egyéb társasjátékokat.
Ezek közül most a "festékeset", polgári nevén Picco Klecksolinot szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
3 éves életkortól ajálják, de ez valószínűleg csak biztonsági okokból van így, 2 éves kortól nyugodtan lehet vele próbálkozni (természetesen csak szülői felügyelettel, a kis színes papírkorongok kóstolgatásra csábítanak.)
A játék menete igen egyszerű, minden játékos kap egy palettát, a palettából kivett színes korongokat pedig lefordítva kell középre tenni. Sorban húznak a játékosok 1-1 korongot, és ha még nincs olyan a palettájukon, a helyére teszik, ha már van, akkor középre visszateszi. 2-3 perc alatt lejátszható, nincs dobókocka, bábu, a legprimitívebb társasjáték, amivel eddig dolgom volt, és itt a legprimitívebb szót egyáltalán nem leszólásként mondom. Nagyon jó arra, hogy a legkisebbeket bevezesse a társasjáték szabályokkal terhes világába, ahol mindenkinek ki kell várni a sorát, és vannak győztesek és vannak másodikok és harmadikok, negyedikek.
Nem mellesleg kiváló alkalom a színek észrevétlen tanítására, tanulására.

2011. november 30., szerda

Zenés keresgélő

Ennek a játéknak nálunk nagy sikere van, napi szinten "követelik" a srácok (3 és 4 évesek).

Egyikük babakorból ránk maradt, kiságyra szerelhető forgó-zenélőjének a felhúzható zenedoboza az egyetlen kellék. (Helyettesíthető bármilyen, nem túl nagy méretű, legalább 1-2 perc zenélésre képes tárggyal, végszükség esetén mobiltelefon is megteszi.)

A játék menete: a két srác kimegy a szobából, én felhúzom és elrejtem a zenélőt. ezután bejönnek, és a feladat mi lenne más: meg kell keresniük.
Kiválóan fejleszti a figyelmet, a térbeli hallást.

Ha önuralmat is szeretnénk fejleszteni, akkor időnként hagyjuk, hogy a gyerek rejtse el a játékot. Amikor bemegyünk a szobába, hatalmas önuralomra van szüksége, hogy ne árulja el, hova rejtette. :)

2011. november 29., kedd

Haladó szemléletű mikuláscsomag némi klasszikus beütéssel

December hatodika közeledtével elgondolkodtam azon, mit is adjak a srácoknak hozzon a srácoknak a télapó.
Az első években nem is tartottuk a mikulás-napot, de az oviban szerencsésen beoltották a nagyobbikat, felvilágosítva, hogy a jó gyerekeknek ajándékot hoz a mikulás. Ezek után nyilván nem tehetem meg, hogy nem kap semmit.
Mindennapi életünk során számtalanszor belefutok abba a problémába, hogy igyekszem az egészségesebb, praktikusabb, környezetkímélőbb dolgokat választani, de nem akarok átesni a ló túlsó oldalára sem. Keresem az arany középutat.
Íme, néhány ötlet hasonlóan gondolkodóknak:
  • aszalt gyümölcs
  • diákcsemege (mogyoró, kesudió, egyéb magvak, aszalványok keveréke)
  • mogyoró
  • ropi
  • mandarin, narancs
  • műzliszelet
  • 1-2 szem szaloncukor
  • egy kisebb csokimikulás (azért mégis, a hagyomány kedvéért)
  • és a csomag mellé 1-1 kisebb gyerekkönyvet kapnak
A csomagot reggel kapják találják meg, és ez az egyetlen nap az évben, amikor eltekintek a "tisztességes" reggelitől.

2011. november 27., vasárnap

Állat-költöztető

Minden nap igyekszem kitalálni valami egyszerű játékot a srácaimnak, ami nem igényel különösebb beruházást, mégis hasznos (divatosan fogalmazva: fejlesztő).
Mielőtt bárki szuperanyunak gondolna, gyorsan leszögezem, nem minden nap sikerül. :)

Ezt a játékot a 3 éves fiammal játszottam, kiválóan alkalmas a helyhatározók tanulására, gyakorlására.
A legódobozból kiszedtem néhány állatot, kiraktam őket a szőnyegre. A körítés az volt, hogy az állatok elköltöznek a szőnyegről, és megkértem a fiamat, hogy segítsen nekik az új helyükre menni.
- a zsíráf az asztalra költözik
- az elefánt a könyvespolcra, a könyvek elé
- a tyúk a repülő alá
és így tovább. Kb. 8 állatot költöztettünk el, ennyi nagyjából elég is volt, ha beleunnak, már értelmét veszti az egész.

Egy kis memóriafejlesztéssel zártuk a játékot, az összes állatot vissza kellett hoznia.
Megjegyzés: a legjobb, ha van egy olyan alkalmatosságunk, amit sokoldalúan tudunk felhasználni. Például: komódra, komódba, komód alá, komód elé, komód mögé.

2011. november 24., csütörtök

A tél örömére - waldorf baba télapó ruhában

Eredetileg szakállas öregembernek szántam, de ebben a "majdnemkész" állapotban rekedt, mert nagyon a szívemhez nőtt ez a bájos kisfiú-baba.


2011. október 7., péntek

Hogyan öltözzünk száriba?

Azoknak, akiknek tetszik az indiai waldorf baba, de nem járatosak a szári felvételében, készítettem egy kis képes útmutatót. :)

A szári kevésbé díszes végét az alsószoknya derekába tűrjük:


A szárit a baba derekán körbetekerjük egyszer:


Majd még egyszer, és a széleket újfent az alsószoknyába tűrjük:


A szabadon maradt díszes véget a baba vállán átvetjük:


Hűvösebb napokon a hátravetett anyag végét vállkendőszerűen előrehozzuk a másik vállon:

2011. október 3., hétfő

Évszak-manók

Ha bárkinek hiányoztam volna, az itt bemutatott manókat kell okolni. :)

Saját tervezésű manósorozat, mely egyaránt szimbolizálja az évszakok és az emberi élet szakaszainak múlását.

Ezek a manók valóban manók, nagy kezük és lábfejük van, és "igazi' manófülük. Testük plüssből készült, fejük, karjuk és lábuk pedig puha pamuttextilből. Tömésük gyapjú. Arcuk a waldorf-technikának megfelelően hímzett, orruk van. (Az őszmanónak kifejezetten nagy, öreganyós orra van.)  Méretük 34-38 cm.

A tél-gyermekkel kezdődik a sor, a többitől eltérően nincs kidolgozott lába, helyette kisbabás plüssnadrágja van. Ruhája szaténselyemből, kapucnis köpönyege hímzett kordbársonyból készült.




A tavasz manója egy kislány, vidám színekkel, fiatalos arccal.



A nyarat jelképező manó-asszony színe a napsárga, jelképezve a sok-sok napfényt és az aranyló búzamezőket. Horgolt kis kalapot kapott, szivárványszín dísszel.



Az őszmanó egy anyóka, nagy orral, jellegzetesen öreges arccal. Haja, ruhája az ősz színeit idézi.



Ezek a manók elsősorban díszítő értékkel szolgálnak, bár nagyobb gyerekek játékának is kiválóan megfelelnek. Kisgyermekeknek nem ajánlom, hajuk bolyhos és érzékeny, ruházatuk apró díszeket, szalagokat tartalmaz.

2011. augusztus 9., kedd

2011. július 10., vasárnap

Waldorf baba varrás VII.

Na végre... - mondhatjátok joggal. :)

Újabb résszel bővült a waldorf manó varrásáról szóló oldal. Ezúttal egy olyan waldorf manó készítését mutatom be, ami már majdnem baba.
Én napsárga és narancssárga plüssből varrtam, és narancsos-vöröses hajat kapott.
 
Ez a színösszeállítás jól illik a mostani kánikulához.
Hamarosan ruhát is kapnak majd a manók.

2011. június 14., kedd

Zsázsacsíra

Mi az, ami érdekes, gyors, látványos, biológiát tanít, és egészséges életre nevel?
Egy csomag csíráztatható mag. Igazán nem nagy kiadás, és nem is nagy munka. A gyerekek mégis kiváncsian figyelik a csodát, ahogy a magból napról-napra előtör a kis növény. És ha kicsírázott, meg is ehetik. (Oké, nincs valami fergeteges íze. :) Minél korábban leszedjük, annál zsengébb az íze.)

(Ilyesmit kell keresni a boltban. Még véletlenül se próbálkozzunk nem csíráztatásra és fogyasztásra szánt maggal, a közönséges vetőmagokat ugyanis vegyszerrel kezelik!)

2011. május 26., csütörtök

Játékok, amik nem kerülnek semmibe

Amikor beköszöntött hozzánk a gólya, az újdonsült anyukák többségéhez hasonlóan egy kisebb vagyont költöttem az első 1-2 évben gyerekjátékokra.
Később, a nem annyira újdonsült anyukák többségéhez hasonlóan rájöttem, hogy sokkal olcsóbban is megúszhattuk volna.
A gyerekeim semmivel nem értékelték többre a tízezret kóstáló csillivilli csodakütyüt, mint egy vízzel félig megtöltött műanyag palackot.

Ebbe a bejegyzésbe igyekszem összegyűjteni néhány olyan játékot, ami nálunk bevált, és nem került (szinte) semmibe.
  • műanyag palack, vízzel negyedig-félig megtöltve, ha van otthon, pár csepp ételszínezékkel festhetjük
  • WC-papír guriga, konyhai papírtörlő guriga, ezek nálunk távcsőként funkcionálnak, de türelmesebbek egy kartondoboz kidekorálásával vártornyokká varázsolhatják őket
  • kiürült vitaminos doboz a tetejével (2 év körüli gyereknek ideális a nagykupakos fajta, amit egyrészt nem tud lenyelni, másrészt a tenyerébe jól illeszkedik, és gyakorolhatja a csavaró mozdulatot)
  • műanyag doboz, műanyag kanál, fakanál a konyhából - főzőcskéhez ideális
  • teafilter kibontás - nálunk a srácok égnek a vágytól, hogy kibonthassák a kis papírtasakot, és óvatosan kivegyék belőle a filtert, én meg megygyőzően hálálkodom nekik ilyenkor, hogy milyen nagy segítség voltak :) - nagyszerű finommotoros mozgás-gyakorlat 2 év körülieknek,
  • reklámújság - lehet nézegetni, színezni, ollóval kivágni, hajtogatni, cafatokra tépni, életkornak és vérmérsékletnek megfelelően :)

(Folytatom, és örülnék, ha Ti is leírnátok, nálatok mi vált be, mint filléres játék.)

2011. május 19., csütörtök

Zsákbamacska - újratöltve

Nagycsoportosoknak, kisiskolásoknak, és még nagyobbaknak is. Nagyszerű alkalom, hogy a gyerekek figyelmét felhívjuk arra a rengeteg vívmányra, ami számukra már teljesen természetes, és ezért gyakran nem is értékelik kellőképpen.

Mire lesz szükségünk? 
  •  egy zsák vagy egyéb tároló, ne legyen átlátszó, és tudjon úgy belenyúlni a gyerek, hogy nem látja, mi van benne (erre praktikusan egy mély zsákszerűség alkalmas)
  • néhány apró tárgy, amelyekkel azokat a dolgokat szimbolizálhatjuk, amiért hálásak vagyunk az életnek
Ezek lehetnek például:
babaruha - (mit jelképez:) ruha
legóbaba - család, barátok
játékautó - utazás, barátok, rokonok meglátogatása
játékkutya - állatok (hobbiállatok és étel)
kiskanál - élelem
zseblámpa - világítás, elektromosság
pohár - ivóvíz
sebtapasz - egészség, illetve gyógyítás-gyógyulás
fürdőszivacs - tisztaság
stb

A játék menete:
 A gyerekek sorban belenyúlnak a zsákba, kiválasztanak egy tárgyat, és anélkül, hogy megnéznék, ki kell találniuk, mi az. Majd elmondani, hogy vajon mit jelképez, és miért jó, hogy mi rendelkezünk vele.
Nagyobbakkal el lehet beszélgetni arról is, hogy mi lenne, ha az adott dolog nem létezne, hogyan éltek régen nélküle, és milyen lehet az élete azoknak az embereknek, akik ma is nélkülözik.

2011. május 11., szerda

Egy kis néznivaló

Jó megfigyelő vagy?

Ha szeretnéd megtudni, feltétlenül ajánlom ezt a videót! :)
(Angol nyelvű, de akik nem tudnak angolul, azok is nyugodtan nézzék meg, nem a szöveg a lényeg.)

2011. május 7., szombat

Variációk zsákbamacskára

Egyszerű játék a tapintás, formafelismerés gyakorlására 2-4 éveseknek.

Mi kell hozzá:
  • egy nem átlátszó kis zsák
  • néhány veszélytelen tárgy, játék
A játék menete: 
A kis zsákba beletesszük a tárgyakat, és  a gyerkőcnek kell kitapintania, mi van benne.
Könnyebb variációk kicsiknek:
  • ha a gyerek látja, hogy mit tettünk a zsákba
  • ha a feladatban elmondjuk, mit kell keresni (pl Légyszives,vedd ki a labdát!) 
  • kevés, 2-3 db tárgy a zsákban
  • nagyon eltérő tárgyak (pl kisautó, kislabda)

Nehezités "profiknak":
  • ha nem látja, mit rakunk bele
  • ha nem mondjuk el, mit kell keresni (Nyúlj bele a zsákba, fogj meg egy tárgyat és találd ki, mi az!) 
  • ha nem csak egyszerűen megnevezni kell, hanem egyéb dolgokat elmondani róla miután felismerte, anélkül, hogy kivenné (pl felismerte a zsákban a kistraktort, utána mondja el, milyen színű, mit szoktak azzal dolgozni, hány kereke van stb)
  • ha asszociálnia kell a feladatban (pl Vedd ki, légyszives, azt a kisállatot, ami nyávog!, Vedd ki azt a formát, amit gurítani lehet!) 
  • több tárgy (de ne legyen 4-5-nél több)
  • hasonló tárgyak (pl. kisautó, kistraktor)
  • "elvont" tárgyak felismerése (formabedobó játék elemei, pl kocka, golyó, háromszög, csillag stb)

2011. május 2., hétfő

Egy kis önismeret

Egy egyszerű és rövid teszt iskolás gyerekeknek (és felnőtteknek is!) arról, mennyire becsülik és tisztelik a környezetükben élőket.

1) Ha kinyitottad, becsukod?
    Igen___ Nem____ Néha____

2) Ha felkapcsoltad, lekapcsolod?
    Igen___ Nem____ Néha____

3) Ha kizártad, visszazárod?
    Igen___ Nem____ Néha____

4) Ha eltörted, megjavítod?
    Igen___ Nem____ Néha____

5) Ha eltörted, és nem tudod megjavítani, beismered?
    Igen___ Nem____ Néha____

6) Ha valaki másé, engedélyt kérsz, mielőtt használod?
    Igen___ Nem____ Néha____

7) Ha kölcsönvetted, visszaadod?
   Igen___ Nem____ Néha____

8) Ha koszt csináltál, feltakarítod?
   Igen___ Nem____ Néha____

9) Ha elvetted, visszateszed?
   Igen___ Nem____ Néha____

Nos, különösebb erőfeszítés nem kell a kiértékeléshez, elég csak kicsit elgondolkodni.
Mindenesetre, ha több a Nem és a Néha, mint az Igen, akkor ideje változtatni a hozzáállásunkon.

2011. május 1., vasárnap

Anyák napja

Nem szeretem azokat az ünnepeket, amelyek arról szólnak, hogy az év egy bizonyos napján köszöntsünk valaki(ke)t, emlékezzünk meg valaki(k)ről. Amilyen a nőnap, az anyák napja, a halottak napja.
Az én önző lelkemnek nem elég, ha 365 napból egyetlen egyen naggggyyyyon szeretnek. Engem inkább szeressenek kicsit, 365 napon át egy évben.
Eddig a fiaim nem is tudták, hogy létezik anyák napja. Most a nagyobbik már óvódás, és persze ott megy a nagy készülődés, magára szedi a sztereotíp szokásokat. Soha nem szedtünk virágot, mert a virág akkor szép, ha él. Ha leszedjük, azzal elpusztítjuk. Szépet akarunk adni, de mi magunk okozzuk a szépség idő előtti elmúlását. Mostanában azonban egyre gyakrabban kapok pitypangot, pásztortáskát, és minden egyéb mezei virágot. És nem utasítom vissza, mert látom a fiam szemében a szeretetet, amivel adja.
Ráér még megtanulni, hogy egy szál virág -ami nem más, mint egy élőlény legyilkolt nemi szerve-  nem a legjobb kifejezője a szeretetnek.
Néhány leszakított virág talán nem túl nagy áldozat a világegyetemtől azért, hogy a fiam boldog legyen, hogy adhat nekem valamit. És én boldog legyek, mert van egy (sőt kettő! :) imádnivaló fiam.

2011. április 29., péntek

Tavaszi üvegmatricák

Hamár ilyen gyönyörű idő van, készítettem néhány tavaszi üvegmatricát. Készült virág, kismadár és más vidám formák.
A technika roppant egyszerű, ha valaki még nem próbálta, nyugodtan vágjon bele.
Amire szükség van az üvegmatrica készítéséhez:
  • minta - lehet saját rajz, könyvből kiválasztott figura, üvegmatrica sablon könyvből, vagy az internetről (például innen szemezgethetünk: tavaszi üvegmatrica minták 1, tavaszi üvegmatrica minták 2, virágos üvegmatrica minták)
  • műanyag fólia - ne legyen túl vékony, lefűzhető genotherm tökéletesen megteszi; maradhatnak rajta festékfoltok, úgyhogy lehet, hogy nem tudjuk többet eredeti funkciójában használni
  • üvegmatrica festék - kontúrfesték (általában feketét használunk), és kitöltőfesték többféle színben; ezeket nagyobb játékboltokban, papírboltokban beszerezhetjük
A papíron lévő mintára egy műanyag fóliát (pl genotherm) teszünk, és fekete kontúrfestékkel körberajzoljuk. 1-2 órát (de inkább többet) száradni hagyjuk, majd kitöltő festékekkel tetszés szerint kiszínezzük. A kitöltőfestékkel nem elég leheletvékonyan festeni, mert sokat szikkad száradás közben. Hagyjuk 20-24 órát száradni, majd a fóliáról óvatosan lefejtjük, és az üvegre ragasztjuk. Később az üvegről nyom nélkül eltávolítható.

Waldorf baba varrás VI.

Újabb résszel bővült a varrótanfolyam anyaga. Egy nagyon egyszerű hajkészítési módot mutatok be, amivel ilyen copfot alakíthatunk ki waldorf babánknak:



2011. március 4., péntek

Mit vigyünk a kórházba?

Na, ez most a legkevésbé sem waldorf-téma, de hátha valakinek egyszer jól jön, és amúgy is erről szólt az elmúlt néhány hetem.

Elöljáróban: Az édesanya (vagy más közeli hozzátartozó) számára lehetőséget biztosít a törvény, hogy a kisgyereke mellett lehessen a kórházban. Ennek megvalósítása kórházanként, sőt, osztályonként eltér. Van, ahol a gyerekkel egy szobában kapunk saját ágyat, van ahol külön anya-szoba van, és van, ahol egy hokedli minden ülő- és fekvőalkalmatosságunk. Van olyan kórház, ahol az anya is kap étkezést, van ahol ennek külön téritési díja van, és van ahol egyáltalán nincs rá lehetőség. Mondjuk most épp volt "szerencsém" megtapasztalni a helyzet legalját is: a gyerek sem kapott enni 2 napon át. Mivel edzett kórházba járók vagyunk, megoldottuk. De azért kicsit meglepődtem, bevallom...

Mit vigyünk a gyereknek:
  • több váltás ruha (mindig többet, mint amennyit szükségesnek érzünk), illetve pizsama
  • meleg ruha (ha hideg az idő); ha több épületből áll a kórház, lehet, hogy vizsgálatra vagy büfébe stb a másik épületbe kell átmenni 
  • pelenka, popsikenőcs, popsitörlő (szükség esetén ezzel fürdetés gyanánt lemosdathatjuk a gyereket), pelenkázóalátét, pici szemeteszacskó (ebbe szoktam csomagolni a kakás pelenkákat, higiénikusabb így kivinni a pelenkakidobóba; ahol meg a szobai szemetesbe kell dobni, talán nem üldöz el minket a bűz a következő szemetesürítésig) 
  • előke, tányérka, kiskanál, cumisüveg
  • cumi cumilánccal (sajnos a kórházi tortúrában gyakran lesz rá szükség, és gyakran fog leesni; a kórházi padlóról meg mégse okos dolog a gyerek szájába tenni)
  • kedvenc játék (főleg amivel alszik), és néhány új játék, mert az ismertek úgyse kötik majd le
  • kedvenc takaró, kispárna
  • gyógyszerek (hátha nincs a kórházban, sose tudni), vitaminok (ezt meg nem adnak)
  • több étkezésre való étel (gyümölcs, joghurt, bébiétel, amit szeret), egyrészt lehet, hogy olyat adnak, amit nem szeret, másrészt számítsunk rá, hogy befekvés után 1-2 étkezés késéssel kap enni
  • ha tápot kap, akkor mindig vigyünk magunkkal, a kórház nem biztos, hogy tudja adni a baba megszokott tápját, a baba meg nem biztos, hogy megeszi a másfajtát! 
  • papírtörlő
  • szandál vagy papucs
  • törölköző
  • tusfürdő (drogériákban lehet kapni kis flakonosat, ez ugyan nagyon drága, de csak 1x kell megvenni, aztán mindig utántölthető)
  • innivaló (amit szeret; sok kórházban csak feketetea van a gyerekeknek, nem is értem, hogyan gondolják...)
  • orvosi papírok, oltási könyv, TAJ-kártya, lakcímkártya

Mit vigyünk magunknak:
  • több váltás ruha
  • pizsama
  • papucs
  • étel, ital
  • iratok, telefon, telefontöltő
  • gyógyszer, vitaminok (fejfájáscsillapító és enyhe nyugtató nálam mindig van)
  • fésü, sampon, tusfürdő, törölköző, dezodor, kézkrém, arckrém stb (ki mit szokott), hajszárító (a kórházi fürdőkben általában nincs konnektor, ezen ne lepődjünk meg)
  • papírzsebkendő
  • fertőtlenítő törlőkendő és/vagy kézgél (használjuk szorgalmasan!)
  • olvasnivaló, ha bízunk abban, hogy lesznek unalmas óráink
  • pénz (ne túl sok, mert ellophatják), aprópénz is (kávéautomatába, vagy nyilvános telefonba (az én mobilom épp bemondta az unalmast a legutóbbi kórházi tartózkodásunlk alatt))
  • kés, kanál, bögre (van, ahol saját bögrébe adják a gyereknek a kakaót, tejeskávét, szóval érdemes nagyobbacskát vinni :) 
  • toll, öntapadós papír (ezzel felcimkézhetjük az ételeket), kis szatyor, zacskó (a hütőbe csak névvel ellátott étel rakható be, és higiéniai okokból érdemes a becsomagolt ételt is bezacskózni) 

Jobbulást. :)

2011. február 24., csütörtök

Rögtönzött játék kupakokkal

Hirtelenjött ötlet volt, és egyszerűségében is nagyszerű. Éppen olyan 2-3 éves kisgyerekeknek való, mint az enyémek.
Körbejártam a lakást, és összegyűjtöttem tucatnyi dobozt, üveget, flakont, ami már kiürült, és van teteje. A flakonokat beletettem az egyik ruháskosárba, a kupakokat a másikba. A gyerekek feladata pedig az volt, hogy keressék meg minden flakonnak a tetejét.
A feladat könnyíthető, ha kevesebb flakonnal játszuk, és egyértelműek a párosítások. És értelemszerűen nehezíthető, ha több a flakon, ha hasonlók a kupakok, ha több kupakot adunk, mint ahány flakon van.
(Természetesen ügyeljünk a biztonságra, ne adjunk törékeny üveget, lenyelhető kupakot vagy vegyszeres flakont a gyerekeknek.)

2011. február 5., szombat

Waldorf baba varrás V.

Tegnap elkészült a waldorf baba és manó varrás tanfolyam újabb része. Ha követed a leírást, egy igazi waldorf manót készíthetsz el:


2011. február 4., péntek

Gyerekkanapé

Mit tegyünk, ha véletlenül van otthon egy felesleges (jelen esetben kiszuperált) szivacsmatracunk, némi ragasztónk és 1-2 m erős pamutszövetünk?

Készítsünk belőle kanapét a srácoknak:



Jó, elismerem, a kiindulási állapot eléggé ritkán áll össze egy átlagos család életében, de azért nem lehetetlen. (Ilyenkor mindig eszembe jut az Irigy Hónaljmirigy Stahl-konyhája paródiája: "Vegyünk elő a hűtőből három fürjtojást, mert az mindig van otthon..." :)
A gyerekek pedig imádják. Nincs benne merev támasztás, ezért lehet, hogy nem lesz olyan hosszú életű, de így legalább teljesen biztonságos. Emellett könnyű is, a gyerekek tudják hozni-vinni, ahova épp szeretnék.

2011. január 20., csütörtök

Waldorf baba varrás III.

Elkészült a leírás a zsebmanó varrásáról, amely alapján ezt a manót készítheted el:



Jó munkát! :)

(Szolgálati közlemény: a számítógépet szervízbe viszem, korlátozottan tudok netezni az elkövetkező 2-3 hétben. Az emiatt esetleg előforduló fennakadásokért mindenkinek a szíves elnézését kérem. Igyekszem megoldani a további részek elkészítését és feltöltését.)

2011. január 15., szombat

Waldorf baba varrás II.

A korábban említett waldorf baba varrás tanfolyamot elkezdtem, a témákat csoportosítva az alábbi oldalakon találod:
A további részek is várhatóan az eddigi ütemben (heti 1 rész) készülnek.

Ha kérdésed van, nyugodtan tedd fel itt a blogban, vagy e-mailben. Ha tudok, segítek.

2011. január 10., hétfő

Játékok, amiket szeretünk II.

Még bőven van szemezgetnivaló a karácsonyi játékokból. Az azóta eltelt időben kezd kikristályosodni, mi állja ki az idő próbáját, és marad a gyerekek egyik kedvenc játéka.
Ezen játékok egyike a Teknő-csenő.
3 műanyag teknősbéka (piros, zöld és sárga) van benne, levehető páncéllal, és 27 kártya, rajtuk a lehetséges 9 teknős és páncél színösszeállítás, mindegyik háromszor. A játék eredetileg egy megbonyolított memóriajáték, de a srácok még véletlenül sem rendeltetésszerűen használják. Imádják a kis teknősöket szerepjátékba is bevonni, sétálnak, esznek, aludni mennek a tiritarka teknős-ifjak. A kétévesemnek kiváló színtanulási lehetőség a háromféle teknős és páncél. Lehet vele:
  • egyszerűen a színek felismerését, megnevezését gyakorolni
  • teknősökhöz az azonos színű páncélt kiválasztani
  • egy teknőshöz a megfelelő kártyát megkeresni (eleinte két-három kártya közül válasszon, és érdemes egyszínű teknősökkel kezdeni)
A hároméves pedig örömmel készíti el nekem a kiválasztott kártyán látható teknőst (pl sárga teknős zöld páncéllal stb). Kicsit bonyolultabb, ha három kártyát teszek elé egyszerre, itt bizony keményen kell koncentrálni, hogy egyszerre csak egy kártyával foglalkozunk. (Persze a három kártyát gondosan kell kiválasztani, hogy minden teknősszín és páncélszín csak egyszer szerepeljen rajtuk.)
Külön öröm számomra, hogy a teknősök igen strapabírónak bizonyulnak.

2011. január 6., csütörtök

Készítsünk babzsákot!

A babzsák nagyon klassz játék, főleg, ha sok van belőle. Nem törékeny, nem drága, nem foglal sok helyet, és -ha elég strapabíróra csináljuk- évekig bírja.
Igazi haszna, hogy nagyon jól fejleszti az ujjakkal, bőrrel való érzékelést, ami mai, vizuális ingerekkel telezsúfolt világunkban kevés hangsúlyt kap.

Hogyan készítsük a babzsákokat?
Kb. 20x25 cm-es, erős, de nem vastag pamutdarabokat vágjunk, minden babzsákhoz kettőt. (Persze ennél kisebbeket is készíthetünk.) Ezeket színükkel összefordítjuk, 3 oldalán összevarrjuk, majd kifordítjuk, megtöltjük, és a nyílását is bezárjuk.
Varrhatunk csupa egyszínű zsákot, választhatunk a természet színskálájából (ez a waldorfi megközelítés), de varrhatjuk a zsákokat vidám mintás anyagból is.

Hogy igazán sokáig bírja a gyűrődést, minden varráson kétszer menjünk át a géppel.
A legtartósabb akkor lesz, ha dupla zsákokat készítünk, a belső zsákba töltjük a magokat, és kap egy külső zsákot, huzatnak. Ez nagyon praktikus, főleg ha extrém töltetet is szeretnénk beletenni (pl gesztenye szúrós külső héja), vagy kisebb gyerekeknek szánjuk, akik esetleg megennék a véletlenül kipotyogó magokat. Ilyenkor azonban nagyon gondosan kel kiválasztani az anyagokat, hogy erősek, de vékonyak legyenek (kitapintható legyen benne a töltelék).

Mivel töltsük meg? 
  • bab
  • lencse
  • sárgaborsó
  • kukorica
  • búza
  • cseresznye- vagy meggymag
  • gesztenye
  • gesztenye burka (csak nagyobb gyerekeknek, akik tudnak már óvatosan bánni vele)
  • köles
  • rizs 
  • makk 
  • polisztirol gyöngyök 
  • vastag madzag (kitapogatható legyen)
  • gyöngyök
  • szivacsdarabkák
  • gomb, dobókocka, hungarocell darabkák, hiányos sakk-készlet néhány figurája, szóval bármi (persze ezekkel nem kell megtömni a zsákot, csak pár darab kell, hogy tapogatni lehessen) 

A magokat, terméseket érdemes pár napra fagyasztóba tenni ( az esetleges kártevők elpusztítására), és alaposan kiszárítani felhasználás előtt. Ezek a zsákok nem moshatók, mert megpenészedik a töltelék.

Hogyan játszunk vele? 
A kész babzsákokkal való játéknak ezer módja van. Lehet
  • egymásnak dobálni/adogatni mondókával kísérve
  • mondóka közben tapogatni, gyúrni őket
  • a gyermek fejére, hasára, hátára tenni valamilyen mozgással összekötve (pl négykézláb mászás közben a hátra tenni egy zsákot, és vigyázzon, ne essen le)
  • célbadobni egy ládába/vödörbe (a különböző anyaggal töltött zsákokat különböző erővel és módon kell eldobni, hogy célba jusson)
  • ha néhány anyaggal két babzsákot is készítünk, lehet a babzsákkupacból tapintás alapján válogatni az egyformákat
  • mi rakjuk le sorban a földre a zsákokat, a gyerek pedig lépkedjen végig rajtuk - a szúrósakat persze ne rakjuk a sorba! (Azért jó, ha nem a gyerek rakja le a zsákokat, mert akkor nem tudja előre, hogy mire fog lépni, tényleg minden zsák egy új meglepetés lesz.)

Mondókák
Mondóka a babzsák körbeadogatásához:
Megy a babzsák vándorútra.
Egyik kézből a másikra.
Aki tudja, meg ne mondja,
Merre van a babzsák útja.
Csili csalamádé, csili csalamádé,
Csili csalamádé, Sári (Laci, Peti stb) hopp!

Mondóka a babzsák lapogatásához:
Szabó Lőrinc: Falusi hangverseny (részlet)
(két babzsákra rátesszük a kezünket, és hol az egyik kezünket emeljük és tesszük vissza, hol a másikat)
Háp háp, háp,
jönnek a kacsák,
hű, de éhes,
hű, de szomjas
ez a társaság!

(a két babzsákra rátenyerelünk, és előre-hátra gyúrjuk)
Bú, bú, bú,
boci szomorú,
de hogy feszít
tyúkjai közt a kukurikú.

(a két babzsákra rátenyerelünk, és kifelé-vissza középre gyúrjuk)
Röf, röf, röf,
Orra sárba döf,
Sonkalábán
Kucu-néni
fürödni döcög.

2010. december 31., péntek

Mit tegyünk a madáretetőbe?

Minden télen kirakjuk a kertbe a madáretetőt, sok látogatója szokott lenni. Elsősorban cinegék, verebek, pintyek és fakopáncsok látogatják.
Mostanában különösen zord idő van mifelénk, mindent hó borít, így még lelkesebben jönnek a madárvendégek az etetőkre.

Széncinege és zöldikék 

Széncinegék  

Nagy fakopáncs és széncinege 

Többnyire boltban vásárolható madáreleséget rakunk az etetőkbe, de épp kifogyott. (Legkedvesebb csemegéjük egyébként a napraforgó.) Elkezdtem hát gondolkodni, mit adhatnék nekik?
Ezt kapták, és nem panaszkodtak :
  • sótlan mogyoró
  • dió (azt sem bánják, ha kicsit avas, és legalább nem vész kárba)
  • műzli (lehetőleg minél kevesebb cukorral, és minél több olajos magvakkal, aszalt gyümölccsel)
  • mazsola

És ha igazán lelkesek vagyunk, íme egy szuperrecept:
Az alábbi hozzávalók közül kb 0,5 l-nyit keverj össze:
  • kenyér- és kekszmorzsa
  • mogyoró
  • elkészített zabkása
  • ribizli
  • alma
  • napraforgó
  • mazsola
  • azsalt gyümölcsdarabkák
  • műzli
  • olajos magvak (dió, mogyoró stb)

Erre 2,5 dl felolvasztott zsírt öntünk, és jól elkeverjük. Golyókat gyúrunk belőle, és hideg helyen megdermesztjük.
A golyókat legpraktikusabb hálóban kiakasztani a madaraknak.

Nagyon fontos: Ha elkezdjük etetni a madarakat, akkor az sose hagyjuk abba a tél közepén. Legalább tél végéig, de ha tehetjük, még tavasszal (a fiókanevelés idején) is etessük a madarakat. A madarak a hideg idő közeledtekor téli élelemforrásokat keresnek. Ha ezt a madáretetőnkben megtalálták, akkor a tél közepén már nem tudnak a hidegben, hóban más élelemforrást felkutatni.

2010. december 30., csütörtök

Játékok, amiket szeretünk I.

Karácsony után mindig elmélázik kicsit az ember, hogy a gyerekeknek adott ajándékok közül mi bizonyult valóban hasznosnak, és mi nyerte el igazán a kicsik tetszését. (A két halmaz többnyire nem, vagy alig fedi egymást. :)

Nálunk például az egyik nagy kedvenc egy fém vödör lett, amit alkotója papírkosárnak szánt, de én már azzal a hátsó szándékkal vettem meg párszáz forintért, hogy a srácaim majd milyen jól elzörögnek vele. És valóban, a vödör éktelen hangosan tud csörömpölni, ha néhány apróbb játékot beleszórnak, és nagyszerűen szórakoznak vele.

De mint gondos szülő, igyekeztem hasznos(abb) játékokat is beszerezni. Mivel az egyik srácomnak a térlátását, a másiknak pedig a finommozgását kell fejleszteni, egy Day & Night logikai fajátékot is vettem. Ajánlom mindenkinek, akinek 3 év körüli gyereke van.
Egy alapzaton 3 különböző hosszúságú rúd van, ezekre kell a 10 faelemet ráhúzni. Egy kis füzetecske tartozik hozzá, amely sok-sok különféle lehetséges megoldást mutat. A gyerek feladata, hogy a képen látható mintát lemásolva tegye a figurákat a rudakra. Ha ez már nagyon jól megy, akkor nehezíthetünk a feladaton. A füzet második felében található képek a figurákat már nem, csak azok körvonalait mutatják. (Ez jelképezné az éjszakát.)
2 év körüli gyerekek még csak spontán játszanak vele, 3 év körül már el lehet kezdeni a "feladatokat".
Kiváló minőségű, igényes kialakítású játék.
Ára kb 5.000 Ft.

2010. december 26., vasárnap

Waldorf baba varrás I.

Útjára indítok egy régóta dédelgetett tervet, és egy tanfolyam jellegű cikksorozat keretében bemutatom, hogyan kell waldorf manót és waldorf babát készíteni.

Miért? Írtam már az első waldorf baba varrásom történetét. Bizony, nem volt könnyű összeszemezgetni az információ-morzsákat arról, hogyan készül egy waldorf baba. Szeretném, ha Nektek ez már könnyebben menne.

A waldorf baba varrásának általam leírt mozzanatai nem képeznek titkot. Bárki hozzáférhet, ha tudja a módját. Mégis sokan oly féltve őrzik.

Pedig a waldorf baba készítésének csodája éppen az, hogy minden baba egyedi lesz. Az általam készített waldorf babák és manók mását senki nem fogja tudni elkészíteni. Mindenki a saját babáját készíti el, ami épp ettől lesz egyedi és szeretnivaló.

Gyere, és tarts velünk!

Felmerülő kérdéseidre szívesen válaszolok, e-mail címem a profilomban megtalálod.

2010. december 24., péntek

Mi az igazán fontos az életben? - családi játék az ünnepekre (és bármikor máskor is)

Gyerekeinknek próbáljuk megtanítani, hogy mi a fontos az életben.

Ezzel a játékkal nem csak mi taníthatjuk őket, de mi is tanulhatunk tőlük.
Kisiskolás kortól játszható.

Amire szükségünk lesz:
  • 1 db A/4-es, esetleg nagyobb papírlap
  • 1 db íróeszköz

A játék menete:
Egy személy maga elé veszi a lapot. Mindenki sorban mond 1-1 dolgot, ami számára fontos az életben. Akinél a lap van, az pedig listába írja. Addig mehet körbe a fontos dolgok sorolása, amíg betelik a lap, vagy amíg ki nem fogynak az ötletek. Ne kommentáljuk a gyerekek által soroltakat, és ne engedjük, hogy egymás ötleteit kritizálják!

Ezután fordítunk a játékon. Mindenki egymás után megnevez 1-1 dolgot a listáról, ami számára mégsem létfontosságú. Azt kihúzzuk a listáról. Itt már nyugodtan lehet beszélgetni, érvelni és ellenérvelni, hiszen ez egy közös lista, és a végén egy konszenzusos döntés szükséges. Ezt addig folytatjuk, amíg a végén már csak egy dolog marad a listán.

Nagyon tanulságos lesz a gyerekeknek is, és nekünk is, hogy mi az, ami nélkül a gyerekeink el sem tudják képzelni az életet. :)

2010. december 10., péntek

Waldorf manók

Az elmúlt héten waldorf manókat készítettem. Mostanában kicsit hanyagoltam szegény manókat, pedig igazán kedvesek és szeretnivalóak.
Nagy szerelmem most éppen az alábbi narancsmanó:




Másik nagy kedvenc is készült, egy kreol bőrű waldorf manó lányka.
Szeretem ezt a színösszeállítást, szerintem harmonikus, és igazán jól néz ki sipka nélkül:

vagy sipkával:

2010. november 27., szombat

A legegyszerűbb waldorf baba - a csomózott baba 2. rész

Előző bejegyzésemben leírtam, hogyan történik a csomózott waldorf baba készítése.
Ígéretemhez híven, lássuk, hogyan alakíthatjuk tovább kicsiny rongybabánkat.



Az alap waldorf baba varrás nélkül készült, az itt leírt változathoz már szükségünk lesz tűre is. És lássuk, még mire?

Mi kell a fenti csomózott waldorf baba készítéséhez?

  •  tű
  • szeméhez és szájához megfelelő színű fonal
  • hajához megfelelő színű fonal (és vastag gyapjúfonalat használtam), és hasonló színben varrófonal
  • a kapucni falvarrásához megfelelő színű fonal
  • olló
  • centi (elhagyható)

A továbbfejlesztett csomózott waldorf baba varrásának menete:
  • 3 színes fejű gombostűvel jelöljük be a baba arcán a szemek és a száj helyét.



  • Megfelelő színű fonallal varrjuk ki a baba száját, majd szemeit. A tűt a baba fejének hátsó részén szúrjuk az anyagba úgy, hogy elöl, a gombostű által jelölt helyen bújjon ki. Így a fonal vége eltüntethető a babában. Pici waldorf babám varrása közben én a szem kivarrásának befejezése után a fonalat átvezettem a homlok közepére, és ezzel a fonallal rögzítettem később a hajat. Ezt akkor tehetjük meg, ha a csomózott waldorf baba szeme és hajszíne nagyon hasonló.



  • Hajtogassunk többrétbe egy darab fonalat a hajhoz. Én egy kb. 2 méteres darabból hajtogattam 10 szál, egyenként kb. 20 cm-es hajszálat. Keressük meg a fonalköteg felét, és illesszük a fejtetőre. A homloktól induljon, és a fejtetőig érjen. (Ettől hátrább takarni fogja a fejet a kapucni.) Egyengessük, símítsuk el a szálakat, majd hasonló színű varrófonallal varrjuk a fejtetőre.




  • Ha kedvünk van, csomózott waldorf babánknak készítsünk frufrut is. Én kb. 20 cm-nyi fonalat hajtottam nyolcrét, és a köteg felénél fogva varrtam fel a homlokra.




  • Az elkészült hajat a baba szemének vonalában, vagy annál valamivel magasabban varrjuk a fejre, hogy szépen a fejtetőre símuljon. A waldorf baba hátulján lévő textilrészt hajtsuk fel a baba fejére, és szélét kicsit visszahajtva a fej két oldalán rögzítsük néhány öltéssel.







  • Haját iagzítsuk tetszés szerint.




Csomózott waldorf babánk immár teljes pompájában ragyog. :)