A Mikulásról - őszintén (?)

Kezdő szülőként úgy döntöttem, én nem fogom a gyerekeimet Mikulással, Jézuskával, húsvéti ugrifülessel és egyéb zagyvaságokkal traktálni. Elvégre a gyerek is önálló személyiség, megérdemli, hogy komolyan vegyük, és ne hazudjunk neki. Ideértve a klasszikus meséket is békakirállyal, sárkánnyal, manókkal.
A dolog valahol ott siklott félre, hogy a tágabb környezet nem volt hajlandó tekintetbe venni elhatározásomat, és éreztem, ahogy elsodor az áradat. Megadtam magam.
Már nálunk is van Mikulás, van mesebeli sárkány, csodatévő jótündér.
És amikor a fiamat nézem, ahogy reggel izgatottan az ablakba kitett cipőcskéhez rohan, egyáltalán nem bánom, hogy elvesztettem a csatát a mesebeli lények ellen.

Egy kis ízelítő a téli dekorációból (üvegmatrica)

(Megjegyzés: Arra továbbra is ügyelek, hogy a meselények ne legyenek ijesztőek. Az olvasott és látott meséket is szelektálom, rémületre okot adó mesék nincsenek nálunk. És magam sem ijesztgetem a gyereket padláson lakó szörnyekkel, zsákos emberrel, gonosz fognyűvő manókkal. Nem próbálom már október elején azzal nevelni a gyereket, hogy ha rosszalkodik, nem hoz semmit a Mikulás. A gyerekek próbálnak jók lenni, még ha nem is mindig sikerül. Tartsuk tiszteletben érzéseiket.)